Az eurázsiai hiúz (Lynx lynx) az emlősök (Mammalia) osztályának ragadozók (Carnivora) rendjébe, ezen belül a macskafélék (Felidae) családjába tartozó faj.
Eurázsia, főként Észak-Európa és Szibéria erdeiben él. Magyarországon az Északi-középhegységben, elsősorban az Aggteleki Nemzeti Park területén fordulhat elő. Hazánkban nagyon ritka fajnak számít, 2012-ben a vadon élő hiúzok összlétszáma feltehetően nem haladja meg a 10-et.
Az állat testhossza 80–130 centiméter, marmagassága 60–75 centiméter, farokhossza 11–24,5 centiméter és testtömege 8–38 kilogramm. A hím körülbelül 15 százalékkal nehezebb a nősténynél. Az eurázsiai hiúz alkatára jellemző a hosszú láb, amelytől oldalnézetben közel négyzet alakúnak tűnik. E tekintetben a macskafélék általános felépítésétől a hiúz tér el a leginkább. A végtagok nagy, erős és kerekded mancsokban végződnek. Főként télen, amikor ezek szőrzete a legerősebb és a legtömöttebb, kiemelkedő jelentősége van annak, hogy az állat tömegét nagy felületen oszlatják szét: körülbelül 40 gramm jut egy négyzetcentiméterre. A hóban úgy halad, mintha csak hótalpakon járna, e tekintetben csak a rozsomák szárnyalja túl.
Az eurázsiai hiúz a mély, kevésbé összeállt hóban sem süpped be úgy, mint például a szürke farkas, a puma vagy a tigris. Nyomai mancsról mancsra élesen elválnak egymástól, hasa szinte soha nem érinti a havat. Mellső lába a hátsó hosszának csupán 80 százalékát éri el, ezért úgy tűnik, mintha fara nehezebb volna. Így már alkata is arra enged következtetni, hogy a hiúz gyors vágtára és hatalmas ugrásokra képes. Hátsó lábán a karmok kevésbé erősen görbültek, mint a mellsőn, ahol a körülbelül 4 centiméteres karmok szinte sarlószerűen hajlanak hátra. Futás közben az állat visszahúzza őket hüvelyükbe. Rossz távfutó. Az eurázsiai hiúz bundájának alsó szőrzete igen tömött, selymes, efölött a koronaszőrök 5-7 centiméteresek.
A hátoldalon a szőre sűrűbb, bár annak hosszabb szőrszálai miatt ez éppen fordítva tűnik. A vörös vagy vörösesbarna hát sötét foltozása erősen változó, de tájanként jellemző lehet. Rövid, szinte csonkának ható fekete végű farkát a hiúz fel tudja mereszteni. Az eurázsiai hiúz jellegzetes pofáján a szemek egészen elöl ülnek, így lehetővé teszik, hogy az állat egy széles mezőben a térben is lásson.
Arcát alulról viszonylag hosszú pofaszakáll keretezi, amely nyomokban más macskaféléknél is látható, de messze nem ilyen kifejezett. Feltételezik, hogy mint egy parabola, elősegíti a hallást, hasonlóan a baglyok arcfátyolához. Az eurázsiai hiúz valóban nagyon jól hall, vadászat közben is leginkább erre az érzékére támaszkodik. A hiúz fülén 4 centiméter hosszú, fekete bojt van, amelynek segítségével képes a hangforrás helyét pontosan meghatározni. A bojt színe feltűnően elüt a világos hátsó fülszegélytől. A hiúz koponyája a macskafélékre jellemző, rövid, hatalmas szemfogak ülnek benne, amelyeken vékony barázda („vércsatorna”) húzódik.
Az eurázsiai hiúz túlnyomórészt éjjel tevékeny, de napközben is lehetnek aktív periódusai, különösen ha éhes, és nincs kitéve üldöztetéseknek. Nappali pihenőjét valamilyen rejtett helyen tölti, ami lehet egy hasadék, barlang, üreg vagy nagyon sűrű bozót. Helyenként borz- vagy hódvárakba is behúzódik nappalra. A vadászterület annak minőségétől függően 20-60 négyzetkilométer lehet. Egyetlen éjszaka alatt akár 20 kilométernyi távot is megtehet. Többnyire magányosan jár, territóriumát vizeletének szaganyagával jelöli meg. Svédországban nem ritka, hogy egy hím jól behatárolt revírje egy családos nőstényét is magába foglalja. Ilyenkor a területet időben és térben osztják meg egymás között.
Az állat tápláléklistája a kisemlősöktől (az egerektől) az őzekig és a szarvasborjúig terjed. Egyik legfontosabb zsákmányuk a nyúl. Méteres ugrásokkal vetik rájuk magukat, és mancsukkal ütik le őket. A dél-szibériai hegyekben viszont az őz áll prédáik között az első helyen, 46 százalékos gyakorisággal. A magas hóban ugyanis az őz nehezen halad, a hiúzok pedig éppen ehhez alkalmazkodtak. Ahol gyakori, ott a császármadár is nagy számban szerepelhet étlapjukon. Jellegzetes, területhű magatartásuk miatt a hiúzok még ott sem pusztítják túlzottan a zsákmányállatok állományát, ahol még szép számban élnek. Így a szlovák Kárpátokban az őzek évi mindössze 2,9, a gímszarvasok 1,3, illetve a zergék 5-6 százaléka esik áldozatául. Az Urálban az őzállomány évi 12 százalékát ejtik el, de komolyabb veszélyt itt sem jelentenek a zsákmányul szolgáló fajok állományára. Az eurázsiai hiúz néha rókákra és madarakra is vadászik.
Az ivarérettséget 1,5-2 éves korban éri el. A párzási időszak február-március között van. A párzásra kész nőstények vizeletükben szagjelet hagynak, a hímek pedig párt keresve barangolnak. Ilyenkor hallani érdes nyávogásukat is, egyébként csöndesek. A vemhesség 65-74 napig tart, ennek végén legfeljebb 4 kölyök jön a világra. Az ellés valamilyen jól rejtett, megközelíthetetlen helyen, amelyet előzőleg kibélelt, zajlik le. Az újszülött apróságok 250-300 grammosak. Fülnyílásukat még finom bőrredő fedi.
Szemüket a 12. napon nyitják ki. Néhány nappal később kezdenek kinőni tejfogaik, és a kölykök már ki-kijárnak a vacokról. Ha felfedezik őket, anyjuk más rejtekhelyre viszi át a kicsiket. Az elválasztás félév után következik be, de a második hónap végén már a zsákmányból is esznek. Az első tél után 7-10 kilogrammot nyomnak. Az elválasztás után a kölykök még egy évig az anyjukkal maradnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése