Vörös róka

A róka a ragadozók (Carnivora) rendjén belül a kutyafélék (Canidae) családjában a rövid lábú rókák (Vulpini) nemzetség névadó neme.

Rókának Magyarországon többnyire a vörös rókát (Vulpes vulpes) hívják. Az északi féltekén szinte mindenfelé előfordul. Afrikában csak a kontinens északi partvidékén él, Ausztráliába betelepítették.


Mérete a kis, illetve közepes termetű kutyákéhoz hasonló, de azoknál karcsúbb, nyúlánkabb. Koponyája hosszabb, arcorra hegyesebb a kutyákénál.


Füle nagy, farka hosszú és bozontos, pupillája függőlegesen megnyúlt elliptikus. A nőstényeknek általában hat emlője van.

A kutyafélék többségétől eltérően a fajok többsége helyhez kötött (állandó földalatti rejtekben, úgynevezett kotorékban él).

A vörös rókákat sikeresen háziasították a szovjet - orosz tudósok azt kutatva, hogy hogyan is tudta az ember a kutyát létrehozni.

Kiválasztva a legszelídebbeket és párosítva egymással pár generáció múlva teljesen szelíd rókákat kaptak eredményül, melyek már nem csak hogy nem félnek az embertől, szeretik az emberek közelségét. Kaliforniában, az USA - ban pillanatnyilag nagy divatnak örvend a rókák behozatala.

Egy szibériai farmról vízzel és étellel ellátott kis ketrecekben repülőgéppel juttatják el az új gazdához az állatokat, melyek már a reptéren nagy feltűnést keltenek.

A háziasított róka viselkedése legjobban a kutyáéhoz hasonlít, de okosabbak a kutyáknál és sokszor még ügyesebbek is, amellett, hogy nagyon játékosak és vidámak. "Ravasz, mint a róka." közmondás épp ezért nagyon találó.

Forras : http://www.termeszettar.hu/anyagok/fox/fox.htm

Sakál

Sakálnak nevezik a kutyafélék családjában a Canis nem három (néha négy) fajának tagjait, melyek Afrikában, Ázsiában és Délkelet-Európában élnek.

 Társadalmuk alapvető egysége a monogám pár, amely területét megvédi a többi pártól. Territóriumuk határait vizelettel és ürülékkel megjelölik, a behatolókat pedig kiűzik. A terület elég nagy ahhoz, hogy eltartsa utódaikat is, amíg saját területet nem keresnek. A sakálok időnként csoportokba tömörülnek, például egy nagyobb tetem körül, de általában egyedül vagy párban vadásznak.

A ragadozó emlősök rendjének kutyafélék családjába tartozó állatfaj. Testhossza 65-70 cm., farkhossza 30 cm., vállmagassága 50 cm. Külsejére a rókához hasonlít.

 Fejállása a farkaséra emlékeztet, de arcorra valamivel hosszabb és hegyesebb. Bundája érdes. Fülei rövidek, hegyesek. Farka bozontos. Szine szennyes szürke-sárga, háta sötétebb, néha feketésen v. sötéten csikos; oldalai, combjai és lábszára rozsdavörösek; torka és hasa fehéres-sárga; farka sötét, hegye fekete.

 Hazája Nyugat- és Északnyugat-Ázsia, Észak-Afrika. Morea, Törökország és Dalmáciának egyes vidékei. Életmódját illetőleg is a farkas és a róka között áll; zsákmánya után naplementekor indul; hangos vonitással társakat gyüjt maga körül. Rablásával, vonitásával és másnemü kártételeivel nem áll arányban az a haszon, amelyet a dögnek és az egereknek pusztításával tesz.

Egyes vidékeken valóságos csapássá szaporodhatnak. Rejtett helyen 5-8 kölyket hoz a világra, s két hónap mulva már útra indul velük. Fiatalon fogságba kerülve nagyon megszelidül, szaporít, s a házi kutyával is kereszteződik. Rokonai a Landjak (C. pallipes) és a Sarak-S. (C. mesomelas Screb.).

Forras : http://www.kislexikon.hu/sakal.html

Eurázsiai hiúz

Az eurázsiai hiúz (Lynx lynx) az emlősök (Mammalia) osztályának ragadozók (Carnivora) rendjébe, ezen belül a macskafélék (Felidae) családjába tartozó faj.

 Sárgás bundáját fekete minta övezi; a bunda mintája eltérő lehet: az erősen pettyezett bundától a tisztán látható foltokig eltérhet egyetlen fajtán belül. A hiúzok nyulakra, rágcsálókra, rókákra és akár őzekre is vadásznak.

Eurázsia, főként Észak-Európa és Szibéria erdeiben él. Magyarországon az Északi-középhegységben, elsősorban az Aggteleki Nemzeti Park területén fordulhat elő. Hazánkban nagyon ritka fajnak számít, 2012-ben a vadon élő hiúzok összlétszáma feltehetően nem haladja meg a 10-et.

Az állat testhossza 80–130 centiméter, marmagassága 60–75 centiméter, farokhossza 11–24,5 centiméter és testtömege 8–38 kilogramm. A hím körülbelül 15 százalékkal nehezebb a nősténynél. Az eurázsiai hiúz alkatára jellemző a hosszú láb, amelytől oldalnézetben közel négyzet alakúnak tűnik. E tekintetben a macskafélék általános felépítésétől a hiúz tér el a leginkább. A végtagok nagy, erős és kerekded mancsokban végződnek. Főként télen, amikor ezek szőrzete a legerősebb és a legtömöttebb, kiemelkedő jelentősége van annak, hogy az állat tömegét nagy felületen oszlatják szét: körülbelül 40 gramm jut egy négyzetcentiméterre. A hóban úgy halad, mintha csak hótalpakon járna, e tekintetben csak a rozsomák szárnyalja túl.

Az eurázsiai hiúz a mély, kevésbé összeállt hóban sem süpped be úgy, mint például a szürke farkas, a puma vagy a tigris. Nyomai mancsról mancsra élesen elválnak egymástól, hasa szinte soha nem érinti a havat. Mellső lába a hátsó hosszának csupán 80 százalékát éri el, ezért úgy tűnik, mintha fara nehezebb volna. Így már alkata is arra enged következtetni, hogy a hiúz gyors vágtára és hatalmas ugrásokra képes. Hátsó lábán a karmok kevésbé erősen görbültek, mint a mellsőn, ahol a körülbelül 4 centiméteres karmok szinte sarlószerűen hajlanak hátra. Futás közben az állat visszahúzza őket hüvelyükbe. Rossz távfutó. Az eurázsiai hiúz bundájának alsó szőrzete igen tömött, selymes, efölött a koronaszőrök 5-7 centiméteresek.

A hátoldalon a szőre sűrűbb, bár annak hosszabb szőrszálai miatt ez éppen fordítva tűnik. A vörös vagy vörösesbarna hát sötét foltozása erősen változó, de tájanként jellemző lehet. Rövid, szinte csonkának ható fekete végű farkát a hiúz fel tudja mereszteni. Az eurázsiai hiúz jellegzetes pofáján a szemek egészen elöl ülnek, így lehetővé teszik, hogy az állat egy széles mezőben a térben is lásson.

Arcát alulról viszonylag hosszú pofaszakáll keretezi, amely nyomokban más macskaféléknél is látható, de messze nem ilyen kifejezett. Feltételezik, hogy mint egy parabola, elősegíti a hallást, hasonlóan a baglyok arcfátyolához. Az eurázsiai hiúz valóban nagyon jól hall, vadászat közben is leginkább erre az érzékére támaszkodik. A hiúz fülén 4 centiméter hosszú, fekete bojt van, amelynek segítségével képes a hangforrás helyét pontosan meghatározni. A bojt színe feltűnően elüt a világos hátsó fülszegélytől. A hiúz koponyája a macskafélékre jellemző, rövid, hatalmas szemfogak ülnek benne, amelyeken vékony barázda („vércsatorna”) húzódik.

Az eurázsiai hiúz túlnyomórészt éjjel tevékeny, de napközben is lehetnek aktív periódusai, különösen ha éhes, és nincs kitéve üldöztetéseknek. Nappali pihenőjét valamilyen rejtett helyen tölti, ami lehet egy hasadék, barlang, üreg vagy nagyon sűrű bozót. Helyenként borz- vagy hódvárakba is behúzódik nappalra. A vadászterület annak minőségétől függően 20-60 négyzetkilométer lehet. Egyetlen éjszaka alatt akár 20 kilométernyi távot is megtehet. Többnyire magányosan jár, territóriumát vizeletének szaganyagával jelöli meg. Svédországban nem ritka, hogy egy hím jól behatárolt revírje egy családos nőstényét is magába foglalja. Ilyenkor a területet időben és térben osztják meg egymás között.

Az állat tápláléklistája a kisemlősöktől (az egerektől) az őzekig és a szarvasborjúig terjed. Egyik legfontosabb zsákmányuk a nyúl. Méteres ugrásokkal vetik rájuk magukat, és mancsukkal ütik le őket. A dél-szibériai hegyekben viszont az őz áll prédáik között az első helyen, 46 százalékos gyakorisággal. A magas hóban ugyanis az őz nehezen halad, a hiúzok pedig éppen ehhez alkalmazkodtak. Ahol gyakori, ott a császármadár is nagy számban szerepelhet étlapjukon. Jellegzetes, területhű magatartásuk miatt a hiúzok még ott sem pusztítják túlzottan a zsákmányállatok állományát, ahol még szép számban élnek. Így a szlovák Kárpátokban az őzek évi mindössze 2,9, a gímszarvasok 1,3, illetve a zergék 5-6 százaléka esik áldozatául. Az Urálban az őzállomány évi 12 százalékát ejtik el, de komolyabb veszélyt itt sem jelentenek a zsákmányul szolgáló fajok állományára. Az eurázsiai hiúz néha rókákra és madarakra is vadászik.

Az ivarérettséget 1,5-2 éves korban éri el. A párzási időszak február-március között van. A párzásra kész nőstények vizeletükben szagjelet hagynak, a hímek pedig párt keresve barangolnak. Ilyenkor hallani érdes nyávogásukat is, egyébként csöndesek. A vemhesség 65-74 napig tart, ennek végén legfeljebb 4 kölyök jön a világra. Az ellés valamilyen jól rejtett, megközelíthetetlen helyen, amelyet előzőleg kibélelt, zajlik le. Az újszülött apróságok 250-300 grammosak. Fülnyílásukat még finom bőrredő fedi.

Szemüket a 12. napon nyitják ki. Néhány nappal később kezdenek kinőni tejfogaik, és a kölykök már ki-kijárnak a vacokról. Ha felfedezik őket, anyjuk más rejtekhelyre viszi át a kicsiket. Az elválasztás félév után következik be, de a második hónap végén már a zsákmányból is esznek. Az első tél után 7-10 kilogrammot nyomnak. Az elválasztás után a kölykök még egy évig az anyjukkal maradnak.

Forras : Wikiprdia

Európai vadmacska

Az európai vadmacska (Felis silvestris silvestris), nagyon hasonlít az általunk ismert házimacskákhoz. Emiatt a az életterük is gyakran ugyanaz, így gyakori a kereszteződés köztük és a szabadon élő házimacskákkal. Sajnos egyáltalán nem szelídíthetők. Lássuk, hogyan élnek!

Az európai vadmacska testfelépítése

Az európai vadmacska valamivel nagyobb a házimacskánál, súlya 4-8 kg, hossza 55-70 cm. A feje nagyobb, nehezebb, a fülei rövidebbek, és vízszintesen állnak, nem pedig fölfelé, mint a házimacska füle. A lábai is kurtábbak, a farka 25-35 cm hosszú, bozontos, nem keskenyedik el, hanem tompán végződik, fekete karikákkal rajzolt, melyek a farok alján összeérnek, a farok vége fekete. Testfelépítése erőteljesebb, mancsai szélesebbek mint a házimacska mancsai. Bundája a házimacskáéhoz hasonló, fekete csíkok alatti terület sárgásvöröses, vagy kékesszürke színű. A torkán, hasán, mellén fehér folt van. A szőre hosszú, 2,5-4 cm is lehet, tömött és puha. Látása és hallása kiváló, és a vadmacska szaglása is jobb, mint a házimacskáé. Feje két oldalán hosszú, és rendkívül érzékeny tapintószőrök és a hosszú bajusza segítik a vadászatban.

A nagy vadász

Az európai vadmacska az alkalmazkodó képességének köszönheti, hogy fennmaradt. Magányos állat. Nappal pihen, a szürkületben indul vadászni. Vadászterülete nagy, kb 3 négyzetkilométer. Ezt naponta körbejárja, ellenőrzi. Betolakodó fajtársait elkergeti. Nem válogat az élelemben, mindenféle kisemlős, madár, vagy rágcsáló szerepel az étlapján, de megeszi a hüllőket, a gyíkot, kígyót és a nyulat is. A nagyobb ragadozók által ott hagyott tetemeket is elfogyasztja. Nem fél a borztól, a rókától sem. Ha tud hol, halászik is. Vadászmódszere olyan, mint amilyet a házimacskákon is megtapasztalhattunk: de az őzgidára például a fáról veti rá magát. A siketfajdot éjjel, a fenyőfán közelíti meg, majd a madárral együtt ugrik a földre. Sajnos, bár sok mindenben hasonlít a kedvenceinkhez, az európai vadmacska nem szelídíthető. Vad marad minden erőfeszítés ellenére is. Messze elkerüli az embert, figyelmes, félénk, ezért nagyon nehezen lehet meglátni is az erdőben. Ellensége az emberen kívül a hiúz.

Vadmacskás szex

A párosodási időszaka tél végén, februárban-márciusban van. A hímek udvarlása hangos, fület tépő sivítással és ordítással párosul. Harcba is száll a nőstények kegyeiért, majd a győztes hím előtt a nőstény hangos dorombolással, ide-oda gurulással adja tudtára, hogy elfogadja. A vadmacskák a párzási időszakot együtt töltik, amely általában 1 hét.

A vadmacska kölykök

Évente egyszer, 53-70 napos vemhesség után születnek meg a kiscicák. A mama sziklabarlangba, vagy föld üregben hozza világra a kölyköket. A szemük -mint minden macskának - 9-11 nap múlva nyílik ki. Már 3-4 hetesen harciasan, foggal, karommal védelmezik magukat a betolakodókkal szemben. Hat hétig szopnak, 2 hónaposan már vadászni tanulnak. Az anyjukkal 6-8 hónapig maradnak, de azután az anya elkergeti a kölyköket. Csak akkor szül a nőstény kétszer az év folyamán, ha elveszítette a kölykeit.

Az európai vadmacska élőhelye

Megél az erdők sűrűjében, de kedveli a nyílt mezőket, a 300-450 m magasságban elterülő fennsíkokat, és a sziklás részeket, ahol vadászhat. A lombos erdőkben éppúgy megtalálható, mint a fenyvesekben, bokros, csalitos vidéken, vagy Skócia mocsárvilágában. Magyarországon az Alföldön, a Bakonyban és a Vértesben is elterjedt ragadozó. Mára sajnos az európai vadmacska állománya csak szétszórtan, kis területeken maradt  fenn.

Tévedés és Védettség

Az európai vadászok szerint a nyúl, fácán, fogoly állományt, és a háziállatokat is vadászták, ezért és a bundájukért is kíméletlenül irtották őket. Az elejtett állatok gyomortartalmának vizsgálata során kiderült, hogy kisrágcsálókat, és hüllőket ejtenek el. Mai napig közkedvelt vadászati célpontok, ezért hazánkban is védettek.

Forras : http://www.haziallat.hu/macska/macskafajtak/vadallat-europai-vadmacska-nagymacska/2304/

Puma

A puma (1993 óta Puma concolor, előtte Felis concolor) Észak-, Közép- és Dél-Amerikában élő macskaféle ragadozó. 

A puma az egyetlen állatfaj, ami – Kaliforniát kivéve –, egész Amerikában vadászható, még akkor is, ha a kölykeit szoptatja. Nagysága ellenére nem tud bőgni, ám ehelyett dorombol, és ha fogságba ejtik, hátborzongató, emberszerű sikolyokat hallat. Jóval közelebbi rokonságban áll a házimacskával, mint az afrikai oroszlánnal. Egyéb ismert elnevezései még a kaguár, hegyi oroszlán, párduc, ezüstoroszlán, catamount és festett macska. A puma szó a kecsua indián nyelvből ered. Brazíliában a tupi nyelvből eredő suçuarana-nak nevezik, ám még egyéb nevei is ismertek. Tény, hogy az angol nyelvben a pumának több mint 40 különféle elnevezése van.

A pumák homokszínűek, fekete hegyű fülekkel és farokkal. A puma több mint 50 km/h sebességgel is futhat, 6 méterre ugrik el álló helyzetből, függőlegesen 2,5 métert ugrik. Harapásuk jóval erősebb, mint bármely háziasított kutyának. A puma karmai visszahúzhatók, és négy lábujja van. A felnőtt hímek testhossza 102-154 centimémer, farokhossza 68-96 centiméter és testtömege 36-120 kg. A legnagyobb talált példány 125,2 kg tömegű volt. A felnőtt nőstények testhossza 86-131 centiméter, farokhossza 63-79 centiméter és testtömege 29-64 kg. A pumakölykök szőre barnás-feketés színű pöttyökkel tarkított, és farkukon gyűrűk láthatók. Élettartamuk a vadonban 8-18 év, fogságban több.

A puma színe általában sárgásbarna vagy homokszínű, elrejtve őt a fő zsákmányállat, a szarvas elől. A kölykök szabálytalanul sötétbarna pettyesek, mely néha még fiatal korban is megmarad, ám az állatok öregedésével eltűnik. Abnormális esetben halvány és akár fehér színűek is lehetnek, de nem albinók. Előfordult már, hogy sötétbarna pumának világosabb volt a hasa, elsősorban Dél- és Közép-Amerikában, és ezeket az állatokat Georges-Louis Leclerc: Comte de Buffon című művében couguar noire-nak hívta. Nincs hivatalos feljegyzés valódi melanózisos pumákról.

A puma testsúlyánál hétszer nehezebb zsákmányt is elejt és elhurcol. Általában nagy emlősökre vadászik, úgy mint a szarvas és a villásszarvú antilop, ám kisebb állatokat is megeszik, mint például a hód, tarajos sül vagy akár az egér, ha a szükség arra készteti. Egyedül vadászik, és gyakran lesből, hátulról támad. Sokszor egyetlen harapással öl, mely a koponya hátsó részére irányul, s eltöri a zsákmány nyakát. A tetemet ezután legtöbbször elássa vagy lefedi, ami így még több napig is élelemként szolgálhat, míg a puma folyamatosan úton van, és általában, ha szüksége van rá, visszajár táplálkozni.

 A pumák nem dögevők, így legtöbbször csak a saját maguk által levadászott és megölt tetemből esznek. Támadásaik túlnyomó többsége sikeresen, a zsákmány elkapásával és megölésével zárul, ezért megengedhetik maguknak, hogy válogatósak legyenek. Mint a többi macska, az élelmüket saját vadászterületükön szerzik be, amit igen jól ismernek, és ahol egész életüket töltik. A felnőtt hímeknek akár 250 km²-es területük is lehet; a felnőtt nőstények területe átlagosan 50 – 150 km².

A hímek számos nőstényt megtermékenyíthetnek. A nőstény pumák általában 3-4 kölyköt hoznak világra egy sziklás területen levő barlangban.

Ha egy hím puma betör egy másik hím területére, megöli az ott élő nőstények kölykeit, így a nőstények újra fogamzóképesek lesznek.

Az emberre való támadások ritkák, ám előfordulhatnak – különösen, ha az ember behatol a vadonba, és a pumának a hagyományos zsákmányállat látszatát kelti.

Védekezési tanácsok pumával szemben

Nem szabad egyedül kirándulni; csoportban kell mozogni, a gyerekek mindig legyenek felnőtt felügyelete alatt.

Pumával való találkozáskor nem szabad elfutni, mert sokkal gyorsabb, mint egy ember. Emellett ez a zsákmány üldözésére sarkallja, és futó zsákmány elkapása, leterítése sokkal tisztább helyzet neki, mint egy vele szembeforduló, nem igazán zsákmányszerű lénnyel folytatott harc. Ezért meg kell állni, és szembe kell nézni vele.

Kisgyereket fel kell venni, lehetőleg anélkül, hogy elfordulnánk a pumától.

Mindent meg kell tenni, hogy nagyobbnak és félelmetesebbnek tűnjünk (karokat felemelni, kabátot szétnyitni).

Nem szabad leguggolni vagy lehajolni, mivel ez a zsákmányállat szokásos viselkedése.

Ha támad, vissza kell támadni.

A pumák kavicsokkal, ágakkal, kerti eszközökkel, rúgással és puszta kézzel is elriaszthatók.

A legjobb hely, ahol meg lehet ütni egy pumát, az orra.

Ki kell irtani a sűrű és alacsonyan fekvő bozótot, ami jó búvóhelyet jelenthet a puma számára.

Mozgásérzékelő külső lámpákat kell felszerelni.

Nem szabad hagyni elkószálni a háziállatokat, és nem szabad kint etetni őket.

Menekülésnek nem jó a fáramászás, mivel a puma legalább olyan jól (ha nem jobban) mászik, mint az ember.


A kocogás, futás és biciklizés az erdei utakon különösen veszélyes lehet, mivel a futók kevésbé figyelnek a hangokra és mozgásra, melyek „üldözésre és ölésre” ingerlik az állatokat.

Mielőtt ilyen kockázatokat vállalunk, tanácsos meghallgatni a helyi szerveket vagy parkőröket.

Forras : Wikipedia

Jaguár

A jaguár (Panthera onca) az Új Világ legnagyobb macskaféléje és egyetlen tagja a Panthera nemzetségnek (üvöltő macska), mely az amerikai kontinensen él. A jaguár a harmadik legnagyobb nagymacskaféle.

A jaguártt csak az oroszlán (P. leo) és a tigris (P. tigris) előzi meg. Bár nem a legnagyobb macskaféle, neki van a legerősebb állkapcsa a feje méretéhez képest, ezt a tényt jó észben tartani, amikor azt tervezzük, hogy fogságba ejtjük és lefogjuk ezt az állatot.


A hím jaguár testsúlya 90-120 kg között van, a nőstényeké pedig 60-90 kg között, testméretüket tekintve nagy különbségek lehetnek közöttük. A jaguár a trópusi élőhelyek széles skáláján élhet, hegyvidéki erdőkben és nedves szavannákon, trópusi esőerdőkben és lombhullató erdőkben. A számontartott legnagyobb jaguárok a szavannákon élnek, még az erdős területen élő társaik általában kisebb méretűek.

A jaguár a legnagyobb macska a nyugati féltekén. A jaguárok izmos testű macskák, viszonylag rövid, tömör végtagokkal és széles mellkassal. A jaguár Dél-Amerika esőerdeiben él. Mexikó déli részén, Brazíliában, Argentínában, Costa Ricában, Paraguayban, Panamában, El Salvadorban, Uruguayban, Guatemalában, Peruban, Kolumbiában, Bolíviában, Venezuelában, Surinameban és Francia Guineában is élnek jaguárok. Élőhelyük az északi Texas, Új-Mexikó, Arizona vidékeitől a déli Kaliforniáig terjed, de populációik délebbre húzódtak. Helyüket ezeken a területeken átvették a pumák.

Élőhelye

A jaguárok leginkább a sűrű, nedves és nyirkos alföldi esőerdőket kedvelik. Kerülik a  füves síkságokat és az időszakosan száraz erdőket.

Külső megjelenése

A jaguár a legnagyobb macskaféle . A leopárddal összehasonlítva a jaguár általában sokkal szélesebb és zömökebb, széles, nagy fejjel, sokkal rövidebb lábakkal és farokkal ( vizuális hasonlattal élve a jaguár olyan, mint egy szteroiddal kezelt leopárd). A jaguár bundájának alapszíne barnássárga, mint sok ázsiai leopárdé, fehéres foltokkal a nyakán és a hasán. Fején és nyakán kis, elszigetelt foltok vannak, sötét színű nyitott karika, nagy rozetta formában, a karikában egy-négy sötét folt van. Érdekes, hogy a leopárd és a jaguár rozettái majdnem egyformák, csak a jaguár esetében a rozetta belsejében van folt, a leopárdnál pedig nincs. A jaguár hátának közepe mentén egy sor fekete folt képez folytonos vonalat. Egy indián mítosz szerint a jaguárnak azért foltos a bundája, mert sáros mancsával összemázolta magát.

Táplálkozása

Étkezési szokásai nem teljesen ismertek. Mexikóban pekarikra vadászik, sok mexikói szerint minden pekaricsorda eltart egy jaguárt, mely a csordából elcsellengőkkel táplálkozik. A jaguárok ezen kívül szarvasmarhára és nagy, talajközelben előforduló madarakra is vadásznak. A jaguárok híresek arról, hogy olyan pusztítást végeznek a szarvasmarhák és lovak között, hogy a mexikói farmokon „tigrisvadászt" tartanak, aki megöli, vagy legalábbis elkergeti őket. A jaguárok szeretik a teknősbékák tojásait is, tavaszi éjszakákon kijárnak a tengerpartra, kiássák és megeszik a homok alá rejtett tojásokat.

Szaporodása és utódai

A jaguároknál nincs meghatározott párzási időszak, ez létrejöhet az év bármely szakában. Egy sor üvöltő „hívás" és vizelettel továbbított illatminta, mindkét nem részéről segíti a szerelmes hímet, hogy megtalálja a fogékony nőstényt. Párzás után a hím és a nőstény elválnak, a szülői feladatok a nőstényre várnak. Átlagosan 1-4 kölyök születik egy alomban, vakon, 1-1,20 kg súllyal, 95-105 napos vemhesség után. A kölykök hat hónapos korukig az odúban maradnak, ahol születtek. Bundájuk gyapjas, a felnőttekéhez hasonló mintázattal, bár a felnőttek bundájának alapszíne visszafogottabb. A kölyköket 3 hónapos korukban választják el, ettől fogva elkísérik anyjukat a vadászatokra, egészen két éves korukig, amikor elmennek, hogy saját területet foglaljanak maguknak.

Védettségi helyzete

Dél-Amerikában nagy az erdőirtás mértéke és az erdei élőhelyek töredezettsége elszigeteli a jaguárpopulációkat, így ezek sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve az emberek részéről. Az emberek versenyeznek a jaguárokkal a prédáért. A jaguárokat gyakran lelövik, az őket védő törvények ellenére. Mivel a jaguár pusztítja a szarvasmarhát, a tenyésztők irtják őket, mint kártékony fajt. A jaguárfaj emberrel szembeni sebezhetőségét bizonyítja eltűnése az 1900-as évek közepétől az USA dél-nyugati részéről és Mexikó északi részéről. Kereskedelmi célú vadászata és befogása prémjéért drasztikusan csökken az 1970-es évektől, amikor az állati prém-ellenes kampányok és a CITES-ellenőrzések fokozatosan leállították a nemzetközi piacokat.

CITES az IUCN 1-es függelékében: mérsékelten veszélyeztetett. A jaguár nemzeti szinten is teljesen védett a legtöbb tartományban, vadászata tilos Argentínában, Brazíliában, Kolumbiában, Francia-Guyanában, Hondurasban, Nicaraguában, Panamában, Paraguayban, Surinameban, az Egyesült Államokban, Uruguayban és Venezuelában, valamint vadászati korlátozások vannak érvényben Brazíliában, Costa Ricában, Guatemalában, Mexikóban és Peruban. A faj előfordul védett területeken is. Élettartama: 20-22 év. Az emberevők: a jaguárok hírhedtek arról, hogy emberevők. Mégis, számos történet szól arról, hogy az embert mérföldeken át kíséri egy magányos jaguár, ez azt sugallja, hogy az állat inkább kikíséri területéről az embert, nem pedig vadássza, zsákmányként. Amazóniai indiánok elbeszélése szerint a jaguárok néha kijönnek az erdőből, hogy a falusi gyerekekkel játszanak. Sok ősi amerikai kultúrában tisztelik a jaguárokat. A maják szerint a jaguár, az alvilág istene, segítette a Napot éjjel a föld alatt utazni, biztosítva új felkelését minden reggel.


Forras : http://www.haziallat.hu/nagyemlos/egzotikus-fajok/nagymacskak-jaguar-panthera/3697/